Ennyi kötet után már szinte fejezetre kiszámolva tudom, mikor mi következik - már ami a történet vázát alkotja. Békés kis indulás Roarke-kal vagy a barátokkal, bár általában inkább az előbbi, amit aztán egy francos gyilkosság szépen megzavar, terepszemle, majd megyünk Morrishoz... stb... stb... mindegy is... Ja, a titokzatos csokitolvaj azóta sincs meg...
A váz egy dolog, de még Nora Roberts még a 62. kötetre is összerittyentett valami olyat, ami fenntartja az érdeklődést, izgalmas, szórakoztató, felkavaró... mondtam már, hogy izgalmas? Az mindenesetre igaz, hogy a kapzsiság sosem veszik ki a divatból a gyilkosságok okaként, ahogy a bosszúvágy sem marad el mögötte mozgatórugóként. És ezt itt aztán szépen össze is hozta nekünk az írónő és igen... valamit tud a néni, hogy még ennyi év és kötet után is elégedetten olvasom Eve és Roarke (meg a szépen bővülő baráti körük) történetét.
Amúgy már sokadjára állapítom meg, hogy ez olyan igazi komfort krimisorozat a számomra. Bármelyik részét bármikor szívesen veszem le a polcról... vagy most már inkább az ebook-olvasóról.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése