Olvasónapló: Hannah Walker - Corin's Chance

Hat év után ez az első bejegyzésem... Hát tényleg nem a sűrű naplóírás a fő erősségem. Viszont a jelek szerint az egyik funkciója ennek a blognak, megmarad olvasónaplónak és hogy ide pötyögök az olvasmányaimról. Írhatnám ugyanezt a molyra is, de nem izgat különösebben az egész, jó nekem így is. Ja, meg ott van az a fránya 4-es pont a felhasználói feltételekben. Szóval maradok itt. Ha valaki elolvassa az agymenéseimet jó, de abba se halok bele, ha csak magamnak vésem le a gondolataimat. 😋

Jó két és fél éve olvastam először Hannah Walkertől az Avanti Chronicle sorozatot és huhúúúú... instant szerelem volt. Oké... ha csak a borítókat látom, valószínűleg az életben nem olvastam volna el, mert persze, az ember lánya szereti a dögös, kockás hasikával bíró férfiállatokat, de amikor minden második könyvet ilyen alulöltözött urakkal próbálnak eladni, már kicsit sok a jóból. Meg gyakran megállapítom, hogy a M/M könyvek elég nagy százalékánál nem szabad figyelni a borítót, mert elrettentőbb, mint kéne. Mondjuk ebook olvasón úgyse sokat látom, szóval nem olyan nehéz túllépni rajta. 

Mondjuk ennél a résznél egészen fincsi férfiút választottak, de a többi kötetnél azért akadtak... hm... nem olyan jól sikerült választások. Na mindegy... miután ezen túlléptem, tényleg jött a szerelem. A sci-fi műfajával már elég régóta jó kapcsolatot ápolok, mindez megfűszerezve az M/M-mel, mpreggel, humorral, drámával, csavarokkal és intrikákkal aztán igazán betalált (és akkor még el se kezdtem olvasni). 

Elsőre ez az Avanti-csapat kissé hajazott nálam J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériségének koncepciójára - átültetve az űrbe és persze vámpírok nélkül. Viszont kaptam helyette jó sokféle fajú fiúkat, egy középkori Skócia világát idéző bolygót (na ez se áll távol az ízlésemtől, a szexi skót szoknyás férfiúkkal meg aztán tuti befutók.) törzsfőnökökkel, földesurakkal és ladykkel, klánviszályokkal és politikai szövetségekkel/ellenfelekkel, élükön a királlyal. 

Ami még a könyv legelején felkelti a figyelmet, az az, hogy rengeteg szereplővel machinál. Vannak közöttük jók és rosszak, klánok, amelyek szítják az gyűlöletet, az ellenségeskedést és a viszályt, meg persze az ellenkezője is, a klánok, amelyek nagylelkűek, és olyan emberek alkotják, hogy ha valóban létezének egy alternatív világban, én azonnal odaköltöznék. 

1. kötet - Corin's Chance

Több okból is elővettem újra a Corin könyvét, egyrészt, mert még mindig imádom... ez nem kétséges, másrészt, most, hogy fordítom, igencsak érzem, hogy rég volt már az az olvasás, és szükség van rá, hogy kicsit visszarázódjak ebbe a világba, ami tényleg nagyon a szívem csücske a már korábban említett skót jellemzőkkel, meg a mindenféle technikai ketyerével meg bizbasszal. 

Mégis, a legjobban a sorozat címadóját, az Avanti csapatot szeretem a legjobban. (Mellettük még vannak más csapatok, akik a későbbiekben szintén tiszteletüket teszik, és hát ők is nagggggyon ott vannak minden tekintetben). Ezek a fiúk - amint az majd egy későbbi kötetben kiderül, tényleg a legjobbak legjobbjai, mert húúúúú, ha jól emlékszem, talán 50.000 jelentkezőből kettő lesz teljes jogú Avanti. Nem semmi lemorzsolódás. A fizikai adottságaik mellett pedig már csak a lojalitásuk az, ami mérhetetlenül elvarázsolt. De visszatérve eme kötethez, Dax, Bell, Bray, Hunter, Tate és persze a címszereplő, Corin pedig már az első fejezettel megvettek maguknak. Oké. Főleg Tate. Az a gazember egy átkozott mókamester - pedig neki is kijutott az életében -, de ezzel együtt is egy imádnivaló lükebóka. Nem lehet nem szeretni, ahogy a pajzán poénjaival folyamatosan megnevetteti a körülötte lévőket még a legrosszabb pillanatban is. Kapásból, amikor Corin és a csapat először találkozik, Tate pedig előadja magát, majd mindenkivel végigstírölik egymást, az egyik legviccesebb pillanat a könyvben. (A szexis kis megjegyzései, pajzán beszólásai pedig talán soknak tűnnek, de én jókat vigyorogtam, kuncogtam olvasás közben. Mondanám, hogy pirultam is, de ahhoz már jóval több kell Tate-nél.)

"Tate elkapta Corin nyakát és nevetve, játékosan a hasába bokszolt. – Ó, hát persze, és amikor már a rothadás és bomlás szagát árasztjuk, te leszel az, akihez megyek és odabújok."

"Corin ajka enyhén megrándult, mielőtt teljes vigyorra húzódott volna. Rájött, hogy ezeknek a fickóknak a társasága azt jelenti, hogy az élete sosem lesz unalmas, amíg a fedélzeten vannak. Alig várta, hogy jobban megismerje őket. Olyan embereknek tűntek, akik egyszerre jó barátok, és szilárd szövetségesek."

"Corin vigyorgott, ahogy azonnal visszacukkolta Tate-et. – Persze, persze, Tate, mind tudjuk, hogy arról fantáziálsz, hogy az ajkaim a farkad köré tapadnak. Rajta, ismerd csak be, nincs mitől félned! – Már a barátságuk elején rájött, hogy a tűzre tűzzel válaszoljon. Ezen a többieknek szinte potyogtak a könnyei, annyit röhögtek."

Corin pedig nem tévedett. Ezekkel a férfiakkal a galaxis legjobb barátaira tett szert. Ő maga pedig a hivatástudatával és az egyenes gerincével nyűgözött le. Nem hagyja magát fenyegetni akkor sem, ha az a karrierjébe kerül, ha egy ember életéről vagy épségéről van szó, amivel aztán gyorsan elnyeri a társai tiszteletét és megbecsülését is. Abszolút nem érdemtelenül. Arról, hogy a szakmája kiválósága, csak Tate több életmentő műtétje a tanú. (Tate a mókamester mellett a bajmágnes címet is erősen kiérdemelte). De a klánok is erősen profitálnak a jelenlétéből.  

 Ha valaki olvassa, beleeshet abba a csapdába, hogy az elején lévő események hatására összeköti Tate-et Corinnal, pedig nem... ők testvérek a szó legnemesebb értelmében, nem lesz belőlük egy pár - boááááá, a gondolat is taszít...  Tate kezdettől fogva a legjobb barátja Corinnak és ez egy pillanatra sem változik, nem inog meg a kötetek során. 

Corin - vagy ahogyan mindenki szólítja, Doki - párja kicsit később jelenik meg, miután a fiúk már túlestek az első sor megpróbáltatásaikon. Szó szerint estek, mert mindenféle később kiderülő intrikák miatt menekülni kényszerülnek az űrhajóról, ami aztán annak rendje-módja szerint meg is semmisül és így Tate és Corin lesznek az egyik mentőkapszula túlélő párosa. És már ahhoz is kettejük embertelen erőfeszítése kellett, hogy túléljék a becsapódást, és az utána következő napokat, amelynek során megismerkednek a helyi lakosság egy részével is, akik épp nem a legjobb oldalukat mutatják be, tekintve, hogy egy ember - vagyis inkább gyerekrablás - közepébe csöppennek a menekülőink.  Corinnak itt aztán szüksége van minden ügyességére, hogy tényleg ép... viszonylag ép bőrrel ússzák meg. Ő pedig csak műt, varr, harcigélt adagol, összetartja Tate-et, és még a biztonságukra is ügyel. Igazi multifunkciós sebész a szentem. 

Innentől pedig egyenes út vezet ahhoz, hogy szépen belekeveredjenek a bolygó politikai viszályaiba. Abból pedig aztán lesz bőven, és ez az ív pedig végigfut az egész sorozaton, mert vannak klánok, akik nem igazán szeretik a bolygón kívülről származó, általuk csak külvilágiaknak nevezett idegeneket. Szerencsére azért az Avanti-fiúk jócskán megmutatják, hogy milyen fából faragták őket, mert minden erejükkel segítik a Landran klánjait, támogatják őket, és igen, párjukra lelnek közöttük. 

És igen, klánok... van belőlük jóóóóó sok, szerencsére az első kötetben csak három nagy klánnal kell tisztában lenni. (Meg ott van még a király, a törzsfőnökök, a Laird-ek - vagy földesurak... hmm, nehéz volt dönteni, hogy lefordítsam-e, aztán végül annál maradtam, hogy igen -, szóval, amikor azt mondtam az elején, hogy jó sok szereplőt megmozgató történet(ek)ről van szó, nem vicceltem.) Corinék első körben a Derinekkel kerülnek közelebbi kapcsolatba és van szerencséjük megismerni a nem túl vendégszerető törzsfőnököt - és ez finom kifejezés volt részemről -, valamint a sokkal barátságosabb klántagokat. Legelőször az elrabolt Eliyát, a törzsfőnök idősebbik fiának Tirnek a cserfes kislányát, akit kalandos úton próbálnak visszajuttatni a családja körébe. Ő gyorsan befogadja a családjába Corint és Tate-et, míg apunak és Kel bácsinak picit több időbe telik. 

És igen, Kel... ő lesz majd Corin párja, a klánok közti ármánykodás és egy politikai érdekházasság leendő célpontja. Nem lesz könnyű dolguk, hogy egyrészt egy ilyen érdekszövetségből kimásszanak, másrészt, hogy az életükre törő, ellenük dolgozó erőkkel felvegyék a harcot, de szerencséjükre sok támogatót és barátot szereznek mind a Derin, mind később az Estrivia klánok révén. (Az Estriviák igazi csücsök bagázs. Niko, Alix, Dariux - Tate-nek csak Ree -, olyan emberek, akik szívből törődnek a klánjuk tagjaival és örömmel fogadják az égből pottyant Avantikat is maguk közé.)

Mentőakciók, árulók keresése, harcok, gyűlölködés... és persze a békés időszakokban a szeretetteljes pillanatok, párokkal, gyerkőcökkel, no meg refrintikkel - a másik nagy kedvencemmel ebben a sorozatban. Ők a leírás szerint a földi oroszlánokhoz hasonló, csak erőteljesebb testalkatú lények, zebra csíkos mintázattal és kivételes intelligenciával. ... ahh Kit Kit... akarok egy hozzá hasonló cukiságot. 

És ez itt a reklám helye, ha esetleg kedvet kaptál és olvasnád, a Varázsskatulyán megtalálod a fordításaim között.