Carol Lynne... szeretem-nem mindig szeretem viszonyban vagyok vele, de anno az ő Cattle Valley sorozatának köteteivel merültem el végzetesen az MM regények világában. Szeretem, mert nagyon jó karakterei vannak, szerethetőek, emberiek minden gyarlósággal és szerethetőséggel együtt, a témaválasztások is nagyon ott vannak; megjelenik a PTSD, a gyász, a betegségek, még az általam annyira nem kedvelt hármasok is (bár ha jól megírt a történet, hajlandó vagyok túllépni ezen a korlátomon), mégis annyira odabasz az egésznek a szinte kötelezően megírt két-három fejezetenkénti szex... És ez az, ami miatt él a nem szeretem rész. Néha - nem vagyok pirulós fajta - még nekem is égett az arcom egyik másik lepedő-autó-jakuzzi akrobatika olvasásánál. Nem tudom, lehet, hogy az akkori kiadónál volt valami dugó-kvóta, hogy "Kedves író(nő)! Kiadjuk a könyveit x fejezetben, ha abból legalább y mennyiségű, arcpirító, lepedőlángoltató, vér- és vízforraló erotikus jelenet van." Ja, mint lentebb látható, a szokásos toooooo-much-ohhhh-macsó borítók nem véletlenek... 

Persze, én is szívesen legeltetem a szemem egy hat - vagy ha szerencsém van nyolc - kockás hasikán, de az isten szerelmére, komolyan kell ennyi tesztoszteron egy könyvhöz? És még csak a külcsínnél tartottunk. 

Két regényt fordítottam le az írónőtől, a Gio álmát és a Finnegan ígéretét, de mindig megállapítom, hogy a mai fejemmel bizony nem ez lenne az első (vagy akár a második) számú fordítási alapanyagom. Szeretem őket a mai napig, de tízegynéhány év után ez már inkább a "ha lehalt az agyam, és nem kell a kalamajka" kategóriába kerülne. Rossz napokon egy kis pajkosság.