Szánhúzóvers... izé... kocsonyafesztivál

 Kalandosan indult az idei első közös hétvégém Fairyvel. Sajnos túl régen taliztunk már utoljára, és ennek is az örömére úgy volt, hogy elruccanunk a Magas-Tátrában megrendezett Snow Dogs szánhúzókutya showra. (Is.) Mivel az már hagyomány, hogy ha a fene fenét eszik, a Kocsonyafesztiválra mindenképpen összejövünk, most is úgy beszéltük meg, hogy pénteken kinézünk a fesztiválra, majd másnap szépen útnak eredünk a Lomnici-csúcs meghódításának és már a lelki szemeim előtt láttam a csodaszép szánhúzó kutyusokat is. 

Aha... azokat még most is ott látom... 

Már az elindulás is egy kaland volt, mert az a csudás MÁV megint hozta a formáját. Hatvanig minden döccenő nélkül el is jutottam, tök lazán át is ficcenek a 4-es vágányra, ahol látom, hogy hö... nem az a vonat indul, ami idestova... túl sok éve. Jóvan... túllépek ezen is, nem akadunk fenn ilyen apróságokon, nézzük meg, honnan indul a TOKAJ IC... megvan, aluljárón átslisszol, felcaplat a lépcsőn a bőrönddel, várakozik... a bejelentésre, hogy az IC pályaállapot miatt késik (meglepődött valaki?). Sebaj, várunk. 

Majd a várakozási idő letelte előtt érkezik a dallam, hogy IC várható... szuper, Juckó fellelkesül, vigyázzállás, készül ééééééééés... becammog a vonat. Hmm... gyanakodva, de megnézem, hogy ez lenne-e az a járat, ami engem eljuttat Miskolcig... Kiírás stimm, kocsiszám... na az nem annyira, (a jegy a 22-es kocsiba szól, ez a böszme jószág meg 18-nál áll előttem.) Jó, sietősen nekeredek a kis kufferrel, hogy elkapjam a nekem megfelelő kocsit, mire rámförmed egy goromba küllemű és tekintetű kaller némber, hogy mit képzelek én, hogy csak úgy sétálgatok, őket meg megbüntetik, mert késik a vonat. (Engem meg akkor büntetnek meg, ha rossz járatra szállok - morogtam oda néki). De mindegy, felugrottam a 19-es kocsira, és bőrönddel, meg felbaszott aggyal átviharzok a folyosókon meg utasokon át a 22-es kocsiig. Ahol lezöttyenek a bánat tudja, hányas ülésre (itt már cefetül nem izgatott, hogy stimmel-e a számom), és levedlettem a kabát-sapka-sál kombót, majd kényelembe helyeztem magam... amíg meg nem hallottam, hogy Aszód állomás. Mondom magamba, bameg Juckó, ez nem a te vonatod. Elcsíptem egy Geronazzo Máriát is kenterbe verő szájazattal rendelkező - egyébként meg valami elképesztően segítőkész és kedves kalauznőt. Komolyan mondom annyira meglepett a segítőkészsége, hogy csak pillogtam, mint hal a szatyorban. (Ja, és bünti helyett kaptam egy igazolást, hogy nem használtam fel a helyjegyemet, és visszaigényelhetem az árát.) Mint később kiderült, amikor átszálltam az Agria IR-re, már szólt a kalauztársának, hogy van egy balfék (és ezt nem ő mondta rám, hanem én magamra), hogy lesz egy új felszálló, aki rossz vonatra szállt, majd segítsen. (Immáron a második számú meglepetés MÁV fronton. Jó érzés, hogy azért vannak emberséges dolgozók is, nem csak mufurcusz némberuszok). Ő meg elnavigált, hogy akkor milyen további lehetőségek vannak. Miután minden sínre került - egen, tudom, rossz szóvicc -, a tervezett fél 4-es érkezés helyett azért jócskán később, valamikor 5 magasságában le is zuttyantam a célban. 

A betervezett kocsonyafesztivál látogatás ennél fogva szépen el is maradt, mert akkor már inkább csak a punnyadásra vágytam. Másnap meg úgyis korán kellett kelni az utazás miatt, szóval akkor már inkább kényelemben társasoztunk. 

Másnap aztán a kellemesnek nem nevezhető 4 órakor kiküzdöttük magunkat az ágyból és nekiálltunk azon tanakodni, hogy vajon melyik időjárás-jelentésnek higgyünk. Amelyik +4 fokot, vagy amelyik -10-et ígér a Tátrába... Termo-leggingset húzzunk vagy elég lesz a sima... Végül ez is eldőlt, összekészültünk és irány a gyülekezőhely, ahol majd felszállunk. Még poénkodtunk is, hogy elsők vagyunk, de ez a tréfálkozás úgy háromnegyed hat magasságában már gyanakvásba váltott. Túlságosan is magunk voltunk, se utastárs, se busz kanyarban se volt. Mi meg állunk ott mint két balf*sz... Végül győzött a türelmetlenség és felhívtuk a gyanúsan álmos hangú utasszervezőt, hogy ugyanmá, most mi a bánat van, mi itt vagyunk, busz meg nincs. Ja, hogy nem megyünk... nem lesz út, csak erről minket nem tájékoztattak. Szóval bősz anyázások közepette hazatipliztünk és közben megbeszéltük, hogy ha már ugrott az út, akkor legalább a Kocsonyafesztiválra menjünk ki. 

Úgyhogy így is tettünk. Bár előbb még megreggeliztünk a buszra szánt melegszendókból és teából, majd az emésztést elősegítendő, megnéztünk egy újabb részt az oszló-foszló-rothadó Walking dead-es zombikból. 

A Kocsonyafesztivál hozta a vártat... Kocsonya volt, békák voltak, drágaság... az triplán volt, de amúgy jól éreztem magam most is. Kutyák helyett voltak cuki beöltözött lovagok és egy udvarhölgy, akik nagyon kedvesen pózoltak nekünk, egy termetes mókus, aki nem a fán lovagolt, hanem kukaharcos volt, de amúgy nagyon jópofa és lelkesen fotózkodott :D És amúgy is, szeretem a mókusokat, szóval elégedett voltam. 

Egy gyors ebéd után még meghallgattuk Felméri Péter stand up félóráját, majd végre eljutottam én is a híres Arénába, ahol Fairy kvízezni és társasozni jár és mindig dicséri, hogy milyen finom koktélokat hörpöl. Nem mintha nem hittem volna neki, de jó volt végre személyesen is belekóstolni az ottani hangulatba - és pár koktélba, ami elképesztően fincsi volt. Az uborkás Avalon lesz a kedvencem, de a másik, amit ittam... húúúúúúúú, valami White volt, de az is baromi jó. A Harry Potter sarok meg különösen kedvemre való volt, főleg, hogy Perselus ott volt a fejünk fölött. 

Sajnálom, hogy a várt utazás elmaradt, de jó volt végre újra együtt tölteni egy hétvégét Fairyvel. Remélem, idén azért sikerül kissé sűrűbben is megejteni egy-egy talit.