Juckóságok: Olvasónapló - Luca di Fulvio: Álmok bandája

2020. május 2., szombat

Olvasónapló - Luca di Fulvio: Álmok bandája

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.

Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.

Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.

Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.

Luca di Fulvióval az első találkozásom a Fiú, aki éjjel meglátta a napot című könyvével történt és ezzel az úr nagyon gyorsan felkerült a beszerzendő könyves írók listájára. És ezzel be is állított egy mércét, amivel a munkásságát mérem és bizony lettek elvárásaim felé. Utólag belegondolva, talán hibáztam is, azzal, hogy pont egy későbbi könyvével vette kezdetét az ismeretségem az íróval, nem pedig a most olvasott Álmok bandájával, mert sajnos a közelében sincs a Fiúnak. Ha az a könyv ütött, akár egy péklapát, akkor ez csak cirógatott, mint egy cirokseprű.

Durvaságban, erőszakban és mocsokban nincs hiány (ja és persze k**vákban sem), a majd hatszáz oldalhoz képest talán túl sok is. Biztos vagyok benne, hogy az író tanulmányozta Amerika történelmét és azt a kort, amiről ír, mert elég hitelesen próbálja visszaadni akár azoknak az emigránsoknak a sorsát, akik „Lehetőségek hazájába” akarnak eljutni, akár az 1910-es és 20-as évek amerikájáról van szó, de ahogy jobban belemélyed az ember a történetbe, olyan, mintha csak a felszínt karcolgatná. Azt ígéri, hogy mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók születéséről, és amikor levettem a polcról a könyvet, talán kicsit pontosan ebben a reményben is tettem, hogy talán egy kicsit jobban megismerem ezt a korszakot, szóval ilyen szempontból is volt bennem némi nemű hiányérzet.

A könyv gyakorlatilag két részből áll és az első felénél ott tartottam, hogy nem, én ezt nem olvasom tovább. Borzalmasan vontatott volt és csak szenvedtem vele, pedig sorjáztak az események. A második felénél kezdtem azt érezni, hogy na, igen, csak megérte végigrágni magam ennyi mocskon és mindenféle testnedven, hogy eljussak oda, ahol Christmas végül megvalósítja az álmát. Gyerekként félelmet nem ismert, vakmerő húzásokat tett, mint hogy a rettegett maffiavezérrel kötött fogadást… Tökös, na! Emellett olyan élénk fantáziával van megáldva, amit írók megirigyelhetnének, amivel kidumálja magát a legnagyobb lekvárból is. (Nem is kicsit emlékeztet Sage-re, a Hamis hercegből.)

A könyvben lévő szerelmi szál(ak) elég vegyes érzelmeket keltett bennem.

Először is, ott van Cetta… Christmas anyja a kezdettől lenyűgözött, mert iszonyúan erős nő. Túlélte, hogy megerőszakolták, átkelt a tengeren, hogy eljusson egy számára teljesen idegen országba, ahol nem beszélte a nyelvet, nem tudta mi vár rá, de a végsőkig ragaszkodott a fiához. Az ígéret földjén aztán összehozza az élet Sal Tropeával, aki érdekes egy alak. Foglalkozását tekintve gazember, ő az, aki elviszi Cettát egy idős házaspárhoz, hogy vigyázzanak rá, ugyanakkor ő az, aki a bordélyba is bejuttatja. Annyiból plusz pont jár neki, hogy valahol vigyáz Cettára és a kisfiúra, ugyanakkor nem tudom fenntartások nélkül kedvelni sem a fickót. Bár tudom, hogy a világ nem fekete-fehér, azért Sal bácsi igencsak a szürke zóna sötétebb oldalán mozog a könyv elején. Aztán valami giccses, rózsaszín fordulattal a könyv végén már fehér ~~páncélos~~ Cadillaces lovag lesz… Ugyan már!

Szép volt, ahogy a sebzett Ruth és az őt megmentő Christmas között szép lassan barátság szövődik, majd annál is több lesz. Ruth borzalmas dolgokat élt át tizenhárom éves korában, amikor is a kertjükben dolgozó Bill brutálisan megveri és megerőszakolja. Mondjuk már ott kiakadtam, hogy egy tizenhárom éves kislány hogy a bánatban mászkálhat el csak úgy… Na mindegy… éljen az írói szabadság L Ruth családja, Saul nagypapa kivételével egy nagy nulla. Az anyja egy fennhéjázó, rideg dög, az apja meg egy gyenge fráter, és ez akkor mutatkozik meg igazán, amikor Saul halála után úgy dönt, hogy Kaliforniába költöznek, ő meg a filmiparban próbál szerencsét.

Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem tetszett a könyv, mert annak ellenére, hogy az általam annyira utált gengszter világ is erősen képviselte magát, voltak mulattató pillanatai, amikor jókat kuncogtam – amikor létrejön a CKC kalózállomása és még azok a gaz maffiózók is támogatják -, és olyan is, ami teljesen meghatott. (Tiszta vicc, hogy ebből több olyan is van, amit a maffia-fiúknak köszönhetek, pedig tényleg nagyon próbálom nem szeretni őket, mert hát csak ők a rosszak.) Ugyanakkor az utolsó, talán száz oldalon teljesen felhúztam magam. Ruth és Christmas évek elteltével újra találkoznak és szerelem-boldogság, összejönnek, mintha mi se történt volna. Meg egy jó nagy büdös lópikulát! Nem fogja nekem bemesélni senki, hogy egy lány, aki épp csak összeszedte magát egy gyerekkori trauma után, csak úgy hipp-hopp összefekszik egy férfival, még akkor sem ha szerelmes belé. (ja, igaz, utána megretten és elmenekül, de hát na… ) A másik pedig Bill, aki ugye megerőszakolta Ruth-t, elkövetett mindenféle egyéb mocsokságokat, kurta-furcsa véget ér. Lehet, hogy vérmes vagyok, de nekem kell az, hogy az igazságszolgáltatás kőkeményen lecsapjon az ilyen rohadékokra!